2024. szeptemberi becsatlakozás jelentkezési határideje 2024.08.20.
JELENTKEZÉSI ŰRLAP
A PROGRAMRÓL
A CAVOK Aviation Training és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Repüléstudományi és Hajózási Tanszék együttműködésének köszönhetően 2017 óta érhető el az Integrált ATPL légiforgalmi pilóta program. A magyar pilótaképzési piacon egyedülálló program keretein belül a CAVOK repülőiskola az integrált ATPL képzés gyakorlati részét, míg az Egyetem az elméleti kontakt órákat biztosítja a résztvevőknek.
A PROGRAM TELJES KÉPZÉSI KÖLTSÉGE 25.9 MILLIÓ FORINT, MELY TELJES EGÉSZÉBEN FINANSZÍROZHATÓ KAMATMENTES, önerő nélküli DIÁKHITELLEL. AZ ÚJ ÉVFOLYAMOK MINDEN ÉV FEBRUÁRJÁBAN KEZDENEK, JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ JANUÁR ELEJE.
Az integrált ATPL képzés tandíja minden költséget tartalmaz, a repülőorvosi vizsgálaton kívül, beleértve az összes, képzés közben felmerülő díjat, mint pl. a repülőgépek használatának költsége vagy az üzemanyag, illetve az összes leszállási illetéket és repülőtérhasználati díjakat. Ezeken felül a tandíj magába foglalja az oktatói díjakat (elméleti és gyakorlati), felkészüléshez szükséges anyagokat (kérdésbank, repülőgép leírások, elméleti felkészülési anyagok), hatósági illetékeket és a vizsgadíjakat (első alkalom).
KURZUS LEÍRÁS
A légiforgalmi pilóta program egy olyan posztgraduális szakmérnöki képzés, amely egy angol nyelvű és levelező munkarendű továbbképzési szak keretében valósul meg. A négy féléves képzés célja olyan repülőmérnöki ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik az elsajátítottelméleti és gyakorlati tudás, illetve a megszerzett kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély és a hozzá tartozó jogosítások birtokában, további jelentős képzés nélkül, megfelelnek a közforgalmi repülésben működő légitársaságok felvételi követelményeinek másodpilóta / első tiszt munkakörbe. Az elméleti képzés a moduláris ATPL képzéseknél átfogóbb és mélyebb ismeretanyagot ad át, a Közlekedésmérnöki és az óraadó Gépészmérnöki Kar oktatóinak segítségével. A gyakorlati képzést magas színvonalú, a légitársaságok elvárásainak megfelelő, nagygépes szemlélettel folytatjuk, aktív közforgalmi pilótaoktatók részvételével.
A képzés két szakirányból áll, Aviation Engineer és Aviation Specialist. A szakirány attól függően kerül meghatározásra, hogy milyen előfeltételeket teljesít a jelentkező. Műszaki előképzettség esetén Aviation Engineer, minden más esetben pedig Aviation Specialist szakirányra lehetséges a felvétel, mindezeket leszámítva a két szakirány elméleti órái és a gyakorlati repülési óraszám is megegyezik.
A képzés négy szemeszteren át tart, mindegyik félévben más és más elméleti és gyakorlati modulok abszolválása szükséges a továbbhaladáshoz.
Az Aviation Engineer és az Aviation specialist szakképzettség nem jogosít hivatásos légijármű-vezető tevékenység ellátására. Légijármű-vezető tevékenységre jogosultságot biztosító szakszolgálati engedély a Közlekedési hatóság által akkreditált vizsgarendszerében eredményes elméleti és gyakorlati vizsga letételével szerezhető.
A KÉPZÉS RÉSZEI
Az elméleti és gyakorlati órák részletezését a CAVOK Aviation Training weboldalán találod meg.
OKTATÓINK
Tu-154, Boeing 737, Boeing 777, Airbus A320…pár típus a sok közül, amin oktatóink tapasztalatot szereztek. Együttesen közel 120.000 órát töltöttek el a levegőben a világ minden táján, rengeteg géptípuson. Te lehetsz a következő, aki tőlük tanulhatja meg a repülés alapjait!
Az elméleti tudást pedig a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem oktatóitól, illetve légitársasági pilótáktól sajátíthatod el.
A PROGRAM ELŐNYEI
Képzési óraszámok
A táblázatokban részletezett elméleti tanórák és a 228 repült óra és szimulátor az összes szükséges óraszámot biztosítja az integrált ATPL kereskedelmi pilóta engedély megszerzéséhez, annak minden költségével. Kiemelendő, hogy az egyetemi színvonalú elmélet mellett, több gyakorlati repült órát is tartalmaz, mint a jogszabály által előírt minimum.
A kibővített óraszámot a CAVOK Aviation Training pilótaiskola 15 évre visszanyúló, több, mint 1000 pilótát képzett oktatási tapasztalata alapján határoztuk meg, így a BME – CAVOK integrált programban végzettek egy bővebb, jobb minőségű képzést kapnak, mint a piacon alapvetőnek számító minimum órákat tartalmazó integrált programok. A már végzett hallgatókkal kapcsolatban a légitársaságok pozitívan nyilatkoznak, és a minimum feltételeken túlmutató minőségi, akadémiai intézményekbe integrált képzési rendszert támogatják, mint amilyen a BME – CAVOK pilóta program.
Egyben az összes modul
A BME – CAVOK integrált ATPL képzés alatt a hallgatók egy, minden részletre kiterjedő tanrendet követnek, mely az összes olyan modult tartalmazza, ami a moduláris képzésben is megtalálható. Sikeres teljesítése esetén a hallgató az egyetemi oklevél mellett készhez kapja a kereskedelmi pilóta engedélyt (CPL) és az integrált ATPL képzés elvégzését igazoló bizonyítványt. A bizonyítványon minden olyan almodul megtalálható, amelyet külön is előírnak a légitársaságok a felvételihez, mint pl. az éjszakai képzés megléte, műszerrepülő képzés, vagy a UPRT kurzus, de megtalálható továbbá a kombinált JOC-MCC (APS MCC) is, melyek mind a részét a képezik a programnak. A képzés elvégzését igazoló dokumentumokkal lehetőség nyílik a jelentkezésre Európa vezető légitársaságaihoz.
Miért érdemes minket választani?
- Nagy szakmai múlttal, légitársasági tapasztalattal rendelkező oktatóink együttesen közel 120.000 órát töltöttek a levegőben
- 15 éve kezdtük el a működésünket repülőiskolaként
- Nagy tapasztalattal rendelkezünk az integrált pilótaképzések terén, 2024-ban már a 9. évfolyamunk indul
- 12 saját repülőgépen történik az oktatás
- A 6 végzett évfolyamunkból eddig összesen 30 növendékünk helyezkedett el légitársaságoknál, további 10 pedig oktatóként
- 3 saját FNPT II szimulátoron tanítjuk a különböző eljárások és vészhelyzetek kezelését nagy nemzetközi reptereken
- Mindent megkapsz egy helyen ahhoz, hogy a képzésed elvégzése után rögtön jelentkezhess légitársasághoz
FELVÉTELI ELJÁRÁS ÉS JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK
A jelentkezés és a felvételi a Budapesti Műszaki Egyetem rendje szerint valósul meg. A dokumentumok beérkezése után a hallgatók egy személyes elbeszélgetésen vesznek részt, mely a BME elméleti oktatói és a CAVOK gyakorlati oktatói által kerül megrendezésre. A felvételi elbeszélgetésre nem szükséges külön készülni, nincsenek speciális tesztek vagy számolási feladatok. Az elbeszélgetés célja a motivációk megismerése, a múltbeli repülési tapasztalat bemutatása (nem szükséges, de előnyt jelenthet). A hallgatók a sikeres felvételi elbeszélgetés után értesülnek a felvételről.
Felvételi követelmények az aviation engineer / specialist képzéshez:
Az alábbi szakterületeken alapképzésben (vagy ezzel egyenértékű főiskolai képzésben) megszerzett végzettség:
Műszaki szakiránnyal az "Engineer" szakirányhoz: | Végzettség a "Specialist" szakirányhoz: | További követelmények: |
műszaki | orvos- és egészségtudományi | Nyelvismeret: |
informatikai | társadalomtudományi, jogi | folyékony angol nyelvtudás |
agrártudományi | pedagógusképzés | minimálisan államilag elismert B2 szintű komplex |
közigazgatási | természettudományi | vagy TOEFL IBT min. 80/120 pont |
rendészeti | gazdaságtudományi | Orvosi: |
katonai | bölcsészettudományi | korlátozás nélküli EASA Part-MED Class 1 engedély |
sporttudományi |
Szándéknyilatkozat a képzésben való részvételről.
BECSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉG
Előképzettség | Szükséges repülés |
Repülési tapasztalat nélkül | 45 órás PPL program végigrepülése |
LAPL szakszóval | 15+2 órás PPL upgrade (oktatóval), 15 órás plusz repülés (PIC) |
PPL szakszóval | 23 órás plusz repülés (PIC) |
Vitorla/movit szakszóval | Egyéni repülési program |
AKIK MINKET VÁLASZOTTAK
Pap Sándor, 2021-es évfolyam
Eredetileg az ELTE német szakán végeztem 2013 ban, majd ezt követően gazdaságinformatikát hallgattam a BGE-n és helyezkedtem el különböző multinacionális cégeknél informatikai területen. Az évek múlásával rájöttem, hogy ez mégsem az, amit csinálni szeretnék hosszútávon. A nagy áttörés három évvel ezelőtt történt, amikor részt vehettem egy Budapest feletti sétarepülésen és a biztonságos repülési magasság elérését követően egy rövid időre átvehettem az irányítást a gép felett. A landolást követően fogott el a Heuréka érzés… és fogalmazódott meg bennem az, hogy légitársasági pilóta szeretnék lenni, járjon ez bármilyen lemondással.
A lehetőségek mérlegelése után a BME integrált pilótaképzése mellett döntöttem több szempont miatt is:
- Első körben azért, mert színvonalas oktatást biztosít, amit több barátomtól is hallottam, akik már végeztek, vagy jelenleg a tanulmányaikat folytatják.
- A magas szintű elméleti és gyakorlati oktatásnak köszönhetően könnyen lehet elhelyezkedni a képzést követően szinte bármelyik légitársaságnál.
- Végül, de nem utolsó sorban, a képzés 0%-os Diákhitellel finanszírozható, ami meglehetősen nagyobb könnyebbséget jelent egy moduláris képzéssel szemben. Ami a személyes tapasztalataimat illeti, bátran kijelenthetem, hogy jó döntést hoztam, hogy végül a BME-t választottam, hiszen mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás magas színvonalon folyik és kiváló oktatóktól, több tízéves tapasztalattal rendelkező légitársasági pilótáktól tanulhatjuk meg a szakmának minden csínját-bínját. Külön kiemelném az évfolyamokra jellemző jó légkört és a növendéktársak összetartó, egymást támogató hozzáállását.
Mindent egybevéve nem bántam meg, hogy a BME integrált pilótaképzését választottam.
Találkozzunk jövőre! "
Seregdy Sándor, 2017-es évfolyam
Előnynek gondoltam, hogy a képzést munka mellett is el lehet kezdeni szemben a kadét programokkal, ahol a képzés elindítása akár költözéssel is járhat, ugyanakkor az ATPL tanulmányok alatt javasolt jelentős hangsúlyt fektetni a vizsgafelkészülésre.
Három fő jellemzőt találtam kiemelkedően vonzónak.
- Számos gyakorlati tréning alatt lehetőségem volt hazai szakmai kiválóságokkal együtt repülni.
- A Diákhitel 2 által kínált kedvező finanszírozási keretek között szerezhettem meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedélyt.
- Harmadik jellemzőnek a személyiségfejlődést szeretném megemlíteni.
Annak ajánlanám a figyelmébe ezt a képzést, aki szeretne magának választási lehetőséget hagyni a CPL megszerzése után, illetve annak, aki hajlandó áldozatokat hozni időben, energiában és pénzben annak érdekében, hogy elérje a célját, továbbá, aki biztos magában, a képességeiben és abban, hogy szeretni fogja ezt az életutat annak minden előnyével, hátrányával."
Pipic Barna, 2019-es évfolyam
MÉDIA
https://www.youtube.com/watch?v=TpzSEhQ9-YQ
https://www.youtube.com/watch?v=Djpim7awGD8
Trend FM rádió interjúja Lezsovits Gáborral a pilótaképzésről (2016.08.04)
Karc FM rádió interjúja Lezsovits Gáborral a pilótaképzésről
KAPCSOLAT
Kérdésed van a képzéssel kapcsolatban?
Keress minket e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy telefonon (06-70/251-0266)!