A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 23. §-a alapján.

Előzmények: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Neumann János Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem az EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) keretében „Diszruptív technológiák kutatás-fejlesztése az e-mobility területén és integrálásuk a mérnökképzésbe” címmel pályázatot nyert el (EFOP-3.6.1-16-2016-00014). A Pályázatkiírás szerint az intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések keretében a támogatott projektek célja az egyetemi tudományos - kutatói – technológiai – innovációs tevékenység fejlesztése, ide értve a humán utánpótlás feltételrendszerének javítását; az egyetemek (tudásbázisok) szerepének a növelését és a „quadruple helix” „tudás négyszög” kiépítését, bővítését.

A projekt szakmai programja a hibrid propulziós technológiai fejlesztése és alkalmazása kisrepülőgépek, légi eszközök megvalósításában, illetve ehhez kapcsolódóan a diszruptív technológiák fejlesztéséhez szükséges tudás és kompetenciák fejlesztése.

A Lufthansa Technik Budapest Kft. végzett mérnököt keres On-site Planning Engineer pozícióba.

Az elvárt kompetenciákról, a feladatokról és egyéb részletekről angol nyelven a Bővebben után lehet tájékozódni.

Jeletkezni ITT lehet.

Numerikus áramlástani szimulációkkal kapcsolatos szakmai gyakorlati lehetőség. Bővebben információ a Műszaki szimulációk munkacsoport honlapján.

A repülés specialista és repülési szakmérnök képzésekről a pénzcentrum készített egy átfogó cikket, mely az Index hírportálra is felkerült.

900 ezer forintos kezdő fizetés? Nem vicc, ilyen is van Magyarországon

Aviation Engineering és Aviation Specialist szakirányú továbbképzéseket indít Tanszékünk partnerek közreműködésével.

További információért kérjük látogassa meg a képzés honlapját!